"Az áruk fele a Kárpátaljára, a másik fele pedig a Kárpátokon túlra. Nagyrészt a Karitatív Tanács tagszervezetei, így a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt vett részt ebben a munkában, ehhez még csatlakozott három másik segélyszervezet, illetve karitatív szervezet" - mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Soltész Miklós hozzátette: "az adományok többnyire tartós élelmiszerekből, amelyek nagy része Kárpátaljára megy és gyógyászati segédeszközökből áll, azok pedig többnyire a Kárpátokon túlra, ahol az orosz-ukrán konfliktus sérültjei vannak."
"A magyar kormány már az elmúlt hónapokban is nagymértékű támogatásokat szervezett. Volt egy 85 millió forintos, amit szintén a karitatív szervezetek juttatnak el Kárpátaljára. Volt egy korábbi, ami fűtéstámogatás, a mostani pedig kimondottan olyan áruk közös eljuttatása, amit ha külön próbál valaki eljuttatni, az mindig sok nehézségbe ütközik. Most hosszas előkészítés után indulnak a kamionok, az ukrán hatóságokkal, minisztériumokkal, vámhatósággal dolgoztunk együtt" - jelezte az államtitkár.
"Több ezer rászorulóhoz juthatnak el az adományok, sajnos nagyon nagy rá az igény. A nagy mennyiségű élelmiszer sok száz, ezer családhoz jut el, a gyógyászati segédeszközöket pedig több ember is fogja tudni használni. A bajba jutott nemzeten, családokon embereken nekünk, magyaroknak is segíteni kell" - hangsúlyozta Soltész Miklós.
forrás, bővebben: inforadio.hu